"Én olyan pasi vagyok, aki nézem magamat és a világot"
Sipos Zoltán 2004. január 05. 16:24, utolsó frissítés: 16:21Élet és halál, siker és kudarc, misztika, közélet, keleti vallások – Révai Gábor beszélget Müller Péterrel és Popper Péterrel, a két #b#életbölcselő-guruval#/b# mindenről, ami szóra érdemes.
Popper, illetve Müller Péter fura bogarak. Bár foglalkozásukat tekintve egyik pszichológus, a másik író, a laikus olvasó (talán nem is tévesen) lazán egy kalap alá veszi őket Hamvas Bélával, illetve Máraival – bár ez csak annyiban lehet kategória, hogy ők többé-kevésbé saját és többé-kevésbé egységes nézetekkel rendelkeznek mindenről, amiről érdemes véleményt alkotni a világon.
A szakértő olvasó (értsd: filozófus-féle) jobbik esetben hallgat róluk, mint a sír – rosszabbik esetben sarlatánoknak titulálja őket. Ebben lehet egy adag igazság, de ugyanakkor szakbarbárság és népszerűségük iránti irigység is.
Müller és Popper könyvei azonban olyan példányszámban fogynak,
hogy nem kell meghatározásokkal bajlódniuk: ők – lévén, hogy mindketten vonzódnak a keleti vallásokhoz, illetve ezotériához – nemes egyszerűséggel, meg az ilyenkor illendő kevéske távolságtartással mesternek titulálják önmagukat. Innen származik a könyv némileg fantáziátlan, bestseller-gyanús címe is: Mesterek – beszélgetések a világról és a túlvilágról.
Látszólag kemény fába vágta fejszéjét Révai Gábor, amikor Popperrel, illetve Müllerrel, a két hm… (hogyha újból a meghatározásnál tartunk, akkor mondjuk életbölcselő-guruval) készített párhuzamos beszélgetés-sorozatot. A fa azért lehetett volna kemény, mert ők ketten addig csak futólag találkoztak és állítólag még sosem beszélgettek (vajon miért? – ezt a kérdést Révai elmulasztja feltenni), meg nem mindenkinek adatik meg egyszerre két, ha nem is mély, de széleskörű műveltséggel rendelkező, többé-kevésbé erős egyéniséggel vitázni.
Révai azonban sajnos távol áll ettől, kényelmetlen kérdések nincsenek: ő inkább tanítványként, kispadon ülve hallgat. A "mesterek" pedig mesélnek, ajaj...
Figyelmesen olvasva zavaró lehet az,
hogy Révai érezhetően sokkal inkább vonzódik a néha kissé egzaltált és öntelt Müllerhez, mint a sokkal pragmatikusabb és szkeptikus Popperhez: míg az első esetben kérdéseit hosszú vallomásokba rejti, Poppertől éppen csak annyit kérdez, amennyi a beszélgetés gördülékenységéhez szükséges.
A könyv azonban teljesen élvezhetővé sikeredett – hiba is lett volna ennél rágósabb szöveget produkálni: a potenciális olvasóközönség nem szereti az ilyent. Egy nyugis szombat délután, kispárna, valamint az élet és halál, misztika és közélet iránti futólagos érdeklődés szükséges az olvasáshoz. Mire elfogy az erős, forró tea, el is olvastuk a könyv felét, és boldogan szenderedünk el: életünk értelmére vonatkozó válaszok első felét megkaptuk, holnap jöhet a második rész...
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!