"Amit Isten összekötött": Andorrában most sem lehet elválni
Mezei Krisztina 2006. január 13. 14:06, utolsó frissítés: 13:47Még ma sem közhelyes megállapítás, hogy a válás lehetősége épp a jól működő házasságot segíti elő.
Lehetséges, hogy e sokakat személyesen érintő témát a divatos képes magazinok már az unalomig kitárgyalták. Így hát az olvasó érdeklődése felkeltésének nem titkolt szándékával álljon itt egy pár adat arról, milyen bonyodalmakkal járt a 16. századtól mostanáig, ha az egyik – vagy mindkét – házastárs jogi úton felül akarta bírálni azt, "amit Isten összekötött". Szóval egy kis kóstoló
Roderick Phillips válásról szóló munkájából:
## Noha VIII. Henrik angol király, aki megalapította az anglikán egyházat, hat feleségével kötött házasságából kettőt semmisnek nyilváníttatott, a korabeli katolikus egyházjog értelmében nem vált el első feleségétől – következésképpen bigámiát (vagy tán hexagámiát?) követett el; az anglikán egyház pedig ezek után nem engedélyezte a válást egészen 1966-ig;
## Luther Márton ezt írta VIII. Henrik problémájával kapcsolatban: "előbb engedném meg a királynak, hogy még egy nőt feleségül vegyen, és így, a pátriárkák és más királyok példájához hasonlóan, két asszonya, illetve királynéja legyen egyidejűleg, semmint ilyen válásba (semmissé tételbe) beleegyezzem";
## A reformátorok közül Martin Bucer strasbourgi teológus képviselte a legliberálisabb álláspontot: a férj és feleség között levő érzelmi kapcsolatra helyezte a hangsúlyt – a többi reformátornak ez valószínűleg meg sem fordult a fejében –, s ilyen módon engedélyezte a közös megegyezésen alapuló válást, és ezzel a véleményével még évszázadokig egyedül maradt;
## John Milton, az Elveszett paradicsom című eposz szerzője az angol polgári forradalom idején négy tanulmányt jelentetett meg, amelyekben kiáll a válás mellett, de a nagyfokú íráskényszer egybeesett azzal az idővel, amikor fiatal felesége hazaugrott a szüleihez, és három évig nem jött vissza. Miután visszatért, Milton nem foglalkozott a témával;
## A 20. századot megelőzően a francia forradalom hozta a legliberálisabb válási törvényt, amely egyenlő jogokat biztosított a férfiaknak és nőknek. Olyan sokan vették igénybe a lehetőséget, hogy Napóleon megszigorította a jogszabályt, majd a királyság eltörölte a lehetőségét is, egészen a Harmadik Köztársaság idejéig;
## A 19. század végén Franciaországban a válásból politikai ügy lett, mivel „egyes reakciósok makacsul kitartottak amellett, hogy a válás a francia társadalom meggyengítésére irányuló zsidó összeesküvés része; csak olaj volt a tűzre, hogy Alfred Naquet, a válás ügyének legfőbb előmozdítója zsidó családból származott”;
## A 20. század elején a Szovjetunió gyakorlatba ülteti mindazt, amit Nyugat-Európa szocialistái megfogalmaztak a válással és a családdal kapcsolatban, és ezeknek a reformoknak hosszú időn keresztül nagyon jó visszhangja van az európai liberális értelmiség körében – még akkor is, ha az új állam egyéb társadalmi vívmányait bírálják. A szovjetek azonban annyira átesnek a liberális ló túlsó oldalára, hogy rövid időn belül szigorítani kell a válási törvényeken;
## Nyugat-Európában Írország az utolsó a válást hivatalosan engedélyezők sorában (1997), illetve a Vatikánban, Andorrában és San Marinóban most sem lehetséges törvényes házasságot felbontani. Spanyolországban (a polgárháború előtti és alatti rövid időszakot kivéve) 1981-ben engedélyezték a válást;
## A válási turizmus azt jelenti, hogy egy időben a válni akaró amerikaiak oda mentek válni, ahol kedvezőbb feltételeket biztosítottak számukra: Mexikóba; vagy ahol romantikusabb és titkosabb volt: Párizsba;
## A legnépszerűbb amerikai válási paradicsomok a következő államok voltak: Indiana, Illinois, Utah – ahol ráadásul a mormonok is letelepedtek, akiknek több feleségük volt –, Dél-Dakota és Nevada. Renóban egy ügyvéd erre alapozott praxist is kiépített, és újsághirdetésekben kínálta „gyors és megbízható szolgáltatásait” válásügyekben;
## A válás olyan jó üzletnek bizonyult, hogy a helyi üzletemberek nyomást is gyakoroltak a nevadai kormányra, nehogy véletlenül szigorítsanak a válási törvényeken, és ezzel elüldözzék a válási turistákat. New York államban egyedül a házasságtörés számított válóoknak 1967-ig, így aki tehette (Nelson Rockefeller kormányzó például), máshol vált el.
A nők és férfiak közötti társadalmi viszony
alapvetően megváltozott az elmúlt két évszázadban a nyugati kultúrkörben. A női emancipáció, a liberalizációs folyamatok, a munkaviszonyok és munkavállalók körének megváltozása, a törvény előtti egyenlőség a nemek szerepének átértékelődéséhez vezetett – foglalja össze Roderick Phillips, az ottawai Carlton University történelemprofesszora.
A klánelven működő családmodell egyre inkább a nukleáris családmodell irányába változik, és általános tendencia az is, hogy a családot az egymáshoz fűződő érzelem, nem pedig a gazdasági-társadalmi szükségszerűség, illetve a vallási kényszer tartja össze.
A nők munkába állásával, a szociális háló kiépítésével egy bizonyos szinten túl megszűnik az a gazdasági kényszer, amely az elmúlt időszakokban akkor is egyben tartotta a családokat, amikor a kapcsolat elviselhetetlenné vált. A gazdasági okon túl azonban a vallási ok is nagyon jelentős: a válás vallási alapú tilalma egészen a közelmúltig meghatározta a család értelmezését, illetve a házastársi kapcsolat felbontásának lehetőségét.
A válás lehetősége vagy tilalma
mindenképpen jelzi egyrészt, hogy egy adott társadalom mit gondol a családról, illetve a szerveződésben mennyire tartja lényegesnek, a válás lehetőségeinek maghatározásával viszont azt is jelzi, hogy milyen viselkedésmintákat tart elviselhetetlennek egy ilyen szoros társadalmi formációban.
A különélés és a válás engedélyezése – a legszigorúbb teljes tiltástól a nem vétkességi alapú válásig, amely nem teszi egyik felet sem hibássá –, már amennyire dokumentálható, annak a fokmérője is, hogy egy adott társadalom hogyan gondolkodik az emberi kapcsolatokról – magyarázza Roderick Philips. A dokumentálható adatokat
a szerző a középkortól elemzi alaposabban,
különösen nagy figyelmet szentelve a 18-19. század válást engedélyező törvényeinek, illetve a polgári házasság és válás törvénybe iktatási folyamatának. A válás, mint jogi aktus, csakis szélesebb szociológiai magyarázattal együtt értelmezhető, így a szerző többek között a házasság megromlásának okairól is beszél.
A társadalmi változások elemzésekor az egyik legnyilvánvalóbb jelenség az, hogy a válás elvesztette kirekesztő jellegét, illetve a társadalom egyre kevésbé ítéli meg negatívan azokat, akik kilépnek a házasság kötelékeiből. A 20. század közepétől a nyugati társadalomban a válás elfogadottá válik, ami hosszú társadalmi és jogalkotási fejlődés eredménye, mivel a fejlődés
az abszolút tilalomtól és az exkommunikálástól indult.
A változás mindenképp a tolerancia irányába történt, illetve afelé, hogy a házasság – amelyből immár büntetlenül ki lehet lépni – immár az individuum lelki igényeit is ki kell elégítse, s ha ez nincs meg, a házasság elveszíti létjogosultságát. A másik igen pozitív változás – ami éppen a válóokkal kapcsolatban válik nyilvánvalóvá – a családon belüli erőszak elítélése, ami a házastársi kapcsolat jellegzetesen 20. századi átértékelődésével áll kapcsolatban.
Amíg a történelem folyamán – nagyon leegyszerűsítve – szinte kizárólag a házasságtörés minősül válóoknak (ez is csak protestáns területeken, mert a katolikus teológia eleve lehetetlenné teszi a válás kimondását), addig a 20. században a felek közös akarata, az érzelmi kielégületlenség, illetve az erőszak is ennek számít – ami arra utal, hogy a házasság, mint együttélési forma értelmezésében teljes egészében megváltoztak a hangsúlyos pontok.
Így talán nem nagy eretnekség kimondani, hogy a válás lehetősége éppen a jól működő házasságot segíti elő, mivel a törvény, vagy az egyház nem kényszerít senkit arra, hogy akarata ellenére olyan emberrel éljen együtt, akivel nem akar.
A könyv legnagyobb fogyatékossága,
hogy nagyon kevés teret szentel az 1960-as évek után történt eseményeknek, így elég kevéssé érthető az, hogy miért is van ennyi válás a legmodernebb korban – bár az is lehet, hogy a szerzőnek sincs határozott véleménye ebben a témában.
Nagyon kis mértékben veszi tekintetbe az 1960-as évek társadalmi liberalizálódást szorgalmazó mozgalmait, és Amerika válási mutatóit elemezve nem tér ki az esetleges rasszista esetekre, noha a náci Németország válási törvénykezését – annak minden fonákságával együtt – bemutatja.
A könyv összességében véve mégis – a statisztikák, százalékok, számok ellenére is – érdekfeszítő történeti-szociológiai munka.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!